Alapítványunk bemutatása

6-os Iskoláért  Oktatási - Nevelési Alapítvány
 
 


  Határozatlan időre létrejött alapítványunk 1995-ben kezdhette meg áldásos tevékenységét az iskola, a gyerekek szolgálatában. A folyamatos segítségnyújtás, támogatás mellett 2007-ben sikeresen és zökkenőmentesen végbement alapítványi szervezeti átalakulás, a kor szellemét követő megújulás, még hatékonyabbá tette munkáját.
Az alapítvány működéséhez az egységes szerkezetbe foglalt, hatályosított alapító okiratot, valamint a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének alapítványokra vonatkozó jogszabályainak rendelkezéseit kell alkalmazni.

Kuratóriumi elnök: Fülöp István

Alapítói jogok gyakorlására kijelölt személy: Szombathy Gézáné

Alapítványi pénztáros: Karácsonyi Antalné

További alapítványi tagok: Dr. Bugya László

Szabó Attila

Bajkán Barbara


A kuratóriumi személyi felkérések esetében fontos szempontot jelentett a tagok maximálisan gyermekközpontú szemléletmódja, önzetlen segítőszándéka. A gyermekek életének, mindennapjainak színesítése, gazdagítása, boldogabbá tétele iránt tanúsított elhivatottságuk biztos pillérként jelenik meg az alapítványi tevékenységek soraiban.
A Kuratórium tagjai folyamatosan új tervekkel telve végzik jótékony munkájukat, a „6-os Iskoláért Oktatási – Nevelési Alapítvány”adta felelősséggel felruházva, a diákok jólétének biztosítása érdekében.

Őszinte hittel vallják, hogy okos lehetőségeket teremtve a gyermekek számára jellemük, tehetségük kiteljesítésére, szociokulturális élményeik kiszélesítésére - egyéni, családi élethelyzettől függetlenül - jó szolgálatot tehetnek egy egészséges öntudatú, reményteljes jövőjű nemzedék felnevelését illetően.


Mind a 6 kuratóriumi tag alapítványi megbízatásainak anyagi ellenszolgáltatás nélkül, társadalmi munkában tesz eleget. Szintén anyagi érdek nélkül ad gazdasági tanácsokat Alföldi Tiborné, aki nem alapítványi tagként segíti a kuratórium munkáját.
A kuratóriumi ülések nyilvánosak, amelyeknek a Mátészalkai Móricz Zsigmond Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola ad otthont.
A kuratórium legfontosabb feladata, hogy döntsön az alapítványi vagyon alapítványi céloknak megfelelő felhasználásáról, állást foglaljon a vagyonnal kapcsolatos gazdálkodási kérdésekben.
Az alapítványi vagyon növekedéséhez folyamatosan hozzájárulnak a kamatbevételek, APEH SZJA 1%-ai, egyéni felajánlások, személyek, vállalkozások vagyongyarapító adományai, valamint a kezelő szerv eredményes gazdálkodásának bevételi folyamodványai.

Plusz jövedelemként könyvelhető el az évenként megrendezett alapítványi Jótékonysági Bál bevétele, valamint a minden év tavaszán megrendezett jótékonysági gálaest. A nagysikerű gálaesten tanulóink prózai, hangszeres, modern és népi táncos produkcióikkal bizonyítják tehetségüket, rátermettségüket.


Kiadásként jelenik meg a megrendezett versenyek nevezési díjai, szállítási, utazási költségei, szociális valamint jóléti célú anyagi és/vagy tárgyi támogatások, tehetségek patronálása, diákpályázatok támogatása, év végi jutalomkönyvek árai, továbbá nagysikerű zánkai kirándulás táborozási hozzájárulásai, szociálisan rászoruló tehetséges tanulóink táboroztatási támogatása, iskolai rendezvények támogatása (Farsang, gyermeknap…).
Alapítványunk önzetlen anyagi támogatása révén a 2011/2012-es tanévben új képzési struktúrával bővült Intézményünk. Bevezetésre került az igen reményteljes magyar-angol kéttannyelvű oktatási program.
Az alapítvány ezután is örömmel támogat mindenfajta oktatási, kulturális tevékenységet, mely a sokoldalú személyiség kibontakoztatásának szolgálatában áll.
Külön köszönet illeti mindazon diákot, szülőt, vállalkozót, segítő szándékú embert, akik valamilyen formában elősegítették és elősegítik ma is az eddigi alapítványi munkát, hozzájárultak és hozzájárulnak jelenleg is az alapítványi vagyon gyarapításához, esélyt adva ezzel a még örömtelibb iskolás évek megteremtésére!
 
  Adószámunk: 18795213-1-15
2015 © Copyright Moricz MSZ